Amit a borítókról tudni érdemes - a grafikus szemével

2018.07.23 10:36

Vannak festők, akik a Napot sárga folttá alakítják át. És vannak mások, akik Nappá alakítanak át egy sárga foltot.


Biztosan mindenki átélte már azt a csalódottságot, amikor hall egy könyvről, és aztán vágyik rá, hogy ő maga is megszerezze. A másik az egekbe magasztalta, áradozott róla, és ezért bemegy a boltba, hogy megszerezze, ám valami elrontja a "könyvélményt"... Én így voltam a középiskolában a Harry Potter könyvvel, amit szerintem addigra, mire én hozzájutottam, már mindenki elolvasott. Betértem egy kis helyi boltba, hogy megkaparintsam. Akkoriban még nem terjedt el az internet, nálunk otthon pláne nem is volt bekötve, így mit sem sejtve sétáltam az "újdonságok" pulthoz; és elszörnyedtem. Az egekbe magasztalt könyv borítóján csúnya, fakó, seszínű figurák, értelmezhetetlen beállítás… kedvem lett volna kereketoldani. Nagyon nagy csalódás volt a számomra. Ha nem hallottam volna előtte magáról a regényről, 14 éves fejjel biztosan nem veszem meg. (Szerencsére sokat fejlődött azóta az ízlésem, ma már semmi bajom vele, de kiskamaszként nagyon utáltam.) Azóta ez az élmény rendszeresen megismétlődött, néha a borítóképek sivár semmitmondósága, néha a túlzsúfoltsága akaszt ki.

 

De miért is olyan fontos, hogy egy könyvnek milyen a borítója?

 

A borító az, amit meglátunk a könyvesboltban. Vagy felkelti kíváncsiságunkat, vagy tovább sétálunk. Velem olyan is megesett, hogy konkrétan kerestem valamit, de sem a borítója, sem az olvashatatlan felirat nem segített megtalálni. 

 

És gondoljunk bele, ha még csak nem is valami konkrétat keresünk, csupán bementünk nézelődni!

 

Van olyan kiadó (nem nevesítek, a könyves rendezvényeken rendszeresen látjuk őket), amelyik egyenesen kampányol az ellen, hogy a borító alapján határozzák meg a könyvet. Vagy esetleg egy rossz borító eltántorítja a vásárlót, hisz mit várhatna a könyvtől, ha egy rendes képet nem tudtak hozzá találni?

Számomra az igazságot Holló-Vaskó Péter, a Fumax kiadó szerkesztője fogalmazta meg, és az ő véleményével tudok talán a leginkább azonosulni: ő azt mondta, hogy 

 

"ez is a show része".

 

Ő ugyan arra a kérdésre reagálva mondta ezt, hogy miért ír angolszász álnéven regényeket, de a lényeg ugyanaz.

A borító a „könyvélményünk” része, megvásároljuk, ahogy megvesszük magát a könyvet is, benne egy remélhetőleg érdekes történettel, egy új kalanddal, aminek ugyanolyan szerves és elválaszthatatlan része a kép, amit hozzá szántak, mint az ajánló a hátulján.

 

A borító két fő részből tevődik össze, a borítóképből és a tipográfiából, amit én az egyszerűség kedvéért magamban csak feliratnak hívok. A borítónak és a feliratnak is ki kell fejeznie a regényt, amihez készültek, emellett még egymással is összhangban kell állniuk. Ezek az alapkövetelmények, és már ezek teljesítése is sokszor gondot okoz. Jobb esetben csak semmitmondó lesz az összkép, rossz esetben kellemetlen asszociációkra sarkallják a leendő vásárlót, a kritikusokat (és Németh Attila főszerkesztőt, az évértékelő sf összejövetelen…:D).

A borítókép lehet az eredeti kép is, amivel az eredeti szöveg megjelent, de megbízhatunk egy grafikust is a feladattal, hogy jelenítse meg az olvasók számára a regény egy részletét, vagy egy benyomást, vagy bármit, ami illik a könyvhöz, és elősegíti a könyv sikeressé válását. Igazából a kiadónak tudnia kell, melyik grafikushoz forduljon, kitől fogja megkapni azt, amit szeretne. Ebben a grafikus portfóliója segíthet leginkább, bár jómagam azt a nézetet vallom, hogy egy igazán talpraesett alkalmazott grafikus igazából bármit meg tud csinálni, amit kérnek tőle attól függően, hogy van-e épp kedve (az az ideje) azt megcsinálni. 

Nagyon fontos, hogy eltalálják az alkotói stílust, mert a kép lesz a könyv arca, az a valami, amihez azontúl mindig kötni fogják; ha jó, ha rossz. 

(Bár vannak második, sokadik kiadások új borítóval, ha például a könyvből időközben filmet forgatnak. Olyankor a film népszerűségét meglovagolva élhetnek a kiadók a borítócsere csellel. A Galaxis útikalauz stopposoknak például már számtalan formában ki lett adva, az éppen aktuális filmes feldolgozásnak megfelelően.)

Néha a rossz borítókra ugyanúgy emlékszünk, mint egy jó borítóra, úgyhogy felmerülhet a kérdés, hogy a rossz borító tényleg rossz? 

Egy polippal szexuális pózban ölelkező félmeztelen, csálécsöcsű amazon vajon egy ötlettelen tucattermék, vagy inkább valami, amire ötvenévesen is emlékszünk majd? A reklámszakemberek mindenesetre egészen biztosan másként határozzák meg a jó és rossz borító közötti különbséget, mint a grafikusok, ők talán inkább sikeres és sikertelenként aposztrofálják őket. A grafikusnak kicsit reklámszakembernek is lennie kell ahhoz, hogy belelásson a leendő vásárlók fejébe.

 

Rajzoló és rajzolt

Jó esetben (ez a ritkább), a grafikus már olvasta a történetet, esetleg egy részletét, vagy legalább egy kósza foszlányt a hátlapszövegből… többnyire… az én tapasztalatom szerint azonban kreatívan kell megközelíteni a feladatot, mert nem fogunk egyértelmű meghatározást kapni. Vagy azért, mert még nincs kész a fordítás, vagy azért, mert még nincs kész a szerkesztés, vagy azért, mert még az sem biztos, hogy egyáltalán kiadják a könyvet. Ilyen nehezítő körülmények között előfordulnak baklövések. Ha balsejtelmünk támad, hogy talán a borítónak semmi köze a történethez, előfordulhat, hogy tényleg nincs. Én magam is készítettem már úgy borítót, hogy nem állt rendelkezésemre semmilyen információ. A Főnix kiadónál legutóbb megjelent antológia, az első magyar gőzvandál kötet esetében például szerencsés voltam, mert a novellák szerkesztőjeként nem csak ismertem a történeteket, de mélyen, úgy is mondhatnám, könyékig vájkáltam, garázdálkodtam bennük. Azt hiszem, grafikus ennél közelebb nem kerülhet ahhoz, amit vizuálisan meg kell jelenítenie, kimondottan szerencsés voltam. (Antológia borítót amúgyis roppant nehéz tervezni a kötet sokfélesége folytán, meg is kaptam valahol hogy erősen túltoltam. :D)

 

A most megjelenő Kitaszított című kötet esetében sem volt túl nehéz dolgom, mert azt kérték tőlem, hogy hasonlítson az eredeti borítóra. Ezt azért valahogy próbáltam elkerülni, mert az a kép több sebből vérzett, de azért lényegében, elrendezésében és színeiben mégis hasonlít. 

 

Aztán, ha sikerült ütős képet varázsolnunk, jöhet a tipográfia. Mindent elronthat egy rosszul megválasztott betűtípus, egy unalmas elrendezés. Személy szerint nem rajongok a középre zárt elrendezésért, sem azért, ha ötlettelenül, csak úgy odahányják a könyv címét, az írót meg a kiadó logóját. Szerintem meg kell adni a módját ennek is, mert van akkora jelentősége, mint magának a képnek. A kép odavonzza a szemet a könyvesboltban, de a második dolog, ami velünk történik ezután, hogy kíváncsiak leszünk a könyv címére. Ezért jó az, ha oda kell mennünk, és kézbe kell vennünk, hogy jobban megvizsgálhassuk, de nem jó, ha nem tudjuk kiolvasni fél méterről, hogy mi van odaírva. Ezért én szeretek nagybetűkkel dolgozni, amiket összességében arányosan helyezek el, de külön-külön mégis van bennük valami kis összevisszaság. Vagy teszek bele egy kis játékosságot, hogy a kép részévé váljon, de ne legyen olyan feltűnő, hogy elvegye a hangsúlyt tőle. Vivien Holloway most megjelenő, Végtelen Horizont című regényéhez valami játékos kellett, a Kitaszítotthoz az eredetire hajazó, a Pokolihoz steampunkos, a Kalandok és kalandozókhoz bolondos, és sorolhatnám sokáig. A lényeg, hogy ne elvegyenek a kép és a szöveg egymástól, hanem kiegészítsék egymást. Sallai Péter grafikus mondta azt egy korábbi Hungarokonon egy előadásában, hogy a könyvborítót eleve úgy kell tervezni, hogy tudjuk, az nem egy önálló kép lesz. Számolnunk kell a rá kerülő feliratokkal, tehát a grafikus aranyszabálya, hogy a téma álljon a középpontban, a borítóknál nem érvényes. Kell, hogy legyen rajta hely a feliratnak és eleve megtervezni, milyen felirat illene hozzá. Sokszor a tipográfiát nem is a kép készítésével megbízott grafikus állítja össze. (Például a Végtelen horizont esetében a képet nem én alkottam, de a feliratot igen.) Amúgy sem szeretem, ha más csinálja meg helyettem a feliratokat. Sem a tördelést. Sem a nyomdai előkészítést. És sorolhatnám… Végső soron így lett belőlem grafikai mindenes, és gyanítom, nem én vagyok az egyetlen, aki így járt. :)